2017. december 29., péntek

Tom Fletcher: Christmasaurus - Dínót kaptam karácsonyra

Kiadó: Kolibri
Oldalszám: 350
Megrendelem!

Felejts ​el gyorsan mindent, amit eddig az Északi-sarkról tanultál, és ismerkedj meg: 
– egy Trundli Vili nevű fiúval 
– az apjával, Trundli Gyurival 
– a Mikulással (igen! az igazi Mikulással!) 
– egy Csücsöri nevű manóval 
– Undok Brendával, a legutálatosabb lánnyal az iskolában (vagy talán az egész világon) 
– egy Vadász nevű otromba alakkal és a kutyájával, Vicsorral 
– és egy igazán különleges dinoszaurusszal… 
A Christmasaurus varázslatos mese arról, hogy amit nagyon 
szeretnénk, az nem mindig az, amire igazán vágyunk.

Tom Fletcher 1985-ben született, Londonban. Népszerű énekes, író, YouTube-sztár, vlogger és nem mellesleg két fiú édesapja. 
Egyik kedvenc filmje a Vissza a jövőbe – ezért együttesét Marty McFlyról nevezte el. A zenekar szövegeit nagyrészt Tom írja, és már első lemezükkel bekerültek a Guinness-rekordok Könyvébe mint a legfiatalabb, zenei toplistákat vezető zenekar a Beatles után. 
Első regénye, a Christmasaurus 2017 karácsonyán színdarabként is debütál Londonban, de már rajzfilmsorozat is készül belőle.

"Ott állt előtte egy igazi, hús-vér, lélegző dinoszaurusz! Testét fényes, jeges pikkelyek borították, hatalmas szeme kéken csillogott; ez a dínó úgy nézett ki, mint egy téliesített oroszlán. De tetőtől talpig belegabalyodott a szalagba, a csomagolópapírba, a girlandba és az izzósorba. Kifejezetten hasonlított egy karácsonyfára. Vili közelebb lépett hozzá, és meglátott a dínó hátán egy ajándékkártyát:
Vilinek a Mikulástól"



A könyvet nagyon szépen köszönöm a kiadónak!

Szégyen, de nekem Tom Fletcher neve az ég egy adta világon semmit nem mondott. Én csak megláttam a dínót és felüvöltöttem, a magam 22 évével, hogy AKAROM! Annyira nem toltam durván, mint Trundli Vili, de kiskoromban én se hercegnő, hanem őslénykutató akartam lenni. Vagy egy őslénykutató hercegnő.

Aztán amikor képeket kerestem a bejegyzéshez, és mindenhol valami hipster csávó rettentő ismerős fizimiskája köszönt vissza, na ott már derengeni kezdett valami a balladai homályból: ez valami híres muki. Én a magam részéről Szirmait nézek és booktube-ot, szóval innen a tájékozatlanság. De amúgy sincs a könyv szempontjából ennek túl nagy jelentősége, elvégre itt a dínó a lényeg, kérem szépen: Christmasaurus!

Hát ha éltetek még aranyos dögöt... elvitte az egész könyvet a hópehely pikkelyes hátán. Persze ezen a hatáson sokat dobtak az illusztrációk, amik csodálatosra sikerültek, egyszerűen imádtam mindet! Még akkor is, ha a könyvnek voltak olyan részei, amiktől a hajamig szaladt a szemöldököm. De kezdjük inkább az elején.

Adott nekünk Trundli Vili, aki az apukájával lakik egy kisvárosban. Mindketten megszállottan imádnak valamit: Vili a dínókat, az apukája meg a karácsonyt. Nem is mondok többet róluk, mert mindjárt a könyv elején kiderül egy apró részlet, amit se a tartalom, se a marketing nem említett, pedig említhetett volna, éppencsak teljesen megváltoztatta volna azt, ahogy az olvasók a könyvhöz állnak. Szerintem nagyon jó döntés volt, hogy nem ennek alapján akarták eladni ezt az egészet, így én sem árulnám el: inkább olvassátok el.

Felváltva követjük Vilit, az Északi sarkot, ahol a Mikulás és a manói serénykednek, illetve a Vadászt, aki a sztori főgonosza, mert hát az is kell. Vilit kiközösítik az iskolában egy gonosz új lánynak köszönhetően, így aztán igazán szüksége van egy új barátra. Nem csoda, hogy dínót kér a Mikulástól, amikor elküldi neki a levelét, még ha tudja is, hogy erre aztán igazán kicsi az esély.

Christmasaurus szintén egyedül érzi magát. Bár az Északi Sarkon mindenki szereti, mégis ő az egyetlen a fajtájából, így senki nem érti meg igazán, nincs egy legjobb barátja, akivel megoszthatna mindent, többek között az álmát, hogy ő is repülhessen, mint a Mikulás rénszarvasai.

A barátság Christmasaurus és Vili között szívmelengetően aranyos volt, ami egyébként az egész könyv hangulatára igaz. Bár elsőre vaskosnak tűnik, a nagyobb betűk és az illusztrációk miatt repültek az oldalak, így kisebbek számára sem túl nehéz olvasmány. Ne rettentsen el tehát senkit a mérete. Nyilván karácsonykor a legidőszerűbb kézbe venni, de a téli hónapok összességében remek alkalmat kínálnak, hiszen mindenhol hó, hó és még több hó fogadja az olvasót. A magam részéről, imádtam a jeges témát, de hát én állandóan a havat várom, amikor mindenki meg akar fagyni, ez bizonyára valamiféle gyári hiba nálam.


Alapvetően csak kisebb problémáim akadtak vele, ebből az egyik, hogy a könyv elején többször meg van ismételve, hogy ha le van írva egy könyvben, akkor az úgy is van. Hát. Értem én, hogy ezt nem feltétlen kell komolyan venni, de ami egy gyenge poénnak esetleg elmegy a felnőttek számára, azt egy gyerek komolyan veheti. Nem biztos, hogy jó ötlet volt ezt így nyomatékosítani. De lehet, csak én vagyok paranoid. Másik az inkább a stílushoz kötődik, ami alapvetően cuki, de néhol kicsit átesett a ló másik oldalára nálam. Pozitív oldala, hogy kisgyerekeknek tök hatásosan lehet felolvasni, hangsúlyozni, stb. Ettől függetlenül, nekem néha sok volt, még úgy is, hogy a belső gyermeki énem él, virul és remekül érzi magát, köszöni szépen.

Ettől eltekintve viszont, egy igazán élvezetes, aranyos, szépen kivitelezett könyvhöz volt szerencsém, bátran tudom ajánlani kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Akik a mesekönyveket, a szép illusztrációkat, a dínókat, a karácsonyt, vagy épp az összes imént felsoroltat szereti, az sanszos, hogy élvezni fogja a Christmasaurust. Én biztosan így voltam vele!

Értékelés: 4/5
Kedvenc karakter: a dínó!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Limk Related Widget