Oldalszám: 170
For decades the Magistrate has run the affairs of a tiny frontier settlement, ignoring the impending war between the barbarians and the Empire, whose servant he is. But when the interrogation experts arrive, he is jolted into sympathy for the victims, and into a quixotic act of rebellion which lands him in prison.
A 2003-ban irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett dél-afrikai író regénye 1980-ban látott napvilágot. A történetet egyes szám első személyben meséli el a szerző; a főszereplő egy elképzelt birodalom határvidékén található erődváros bírója. Egy napon váratlan esemény zavarja meg az erődítmény lakóinak az életét: a fővárosból Joll ezredes vezetésével küldöttség érkezik, amelynek feladata, hogy felmérje a határvidék békéjét állítólagosan megzavaró barbárok mozgását. A bíró kissé értetlenül áll az események előtt, hiszen több éve ő felel a városban a rendért, és soha nem tapasztalt túlkapásokat a barbároknak nevezett, de valójában békés, a határvidéken túl élő bennszülöttek részéről. Törvénytisztelő polgárként együttműködik a Birodalom képviselőjével, de amikor az ártatlan nomádokat hurcol a város terére, megalázza és halálra kínozza őket, a bírónak elege lesz a színjátékból.
Az ezredes távozását követően maga mellé veszi az egyik megkínzott lányt, majd egy koratavaszi napon úgy dönt, hogy katonái kíséretében visszaviszi őt a nomádok közé. A hosszú, fáradtságos út után ismét Joll ezredes fogadja a városban. A katonák vallomása alapján a Birodalom elleni összeesküvéssel és a barbárokkal való szövetkezéssel vádolják, majd válogatott módszerekkel kínozzák, embertársai előtt a végletekig megalázzák.
Coetzee története örökérvényű kérdéseket feszeget. A mesterségesen kreált külső fenyegetettség és az állami terror általi konfliktuson túl mesterien festi meg az egyéni értékrendek és szemléletek párbaját. Rendkivül érzékletesen ábrázolja a regényben mindvégig uralkodó ellentétet: Joll ezredes (és a Birodalom képviselői) számára az érdek által vezérelt birodalmi igazság terjesztése a fontos, és ezt szolgálja az orwelli diktatórikusságot alkalmazó államgépezet és törvényei, rendelkezései – a bíró az egyéni tisztaságával, tiszta lelkiismeretével, erkölcsi erejével áll szembe mindezzel.
A regény 1980-ban született; a történet, a birodalmi terjeszkedés, az eszmék és a módszerek ismerősnek tűnhetnek úgy a közelmúltból, mint a mindennapjainból – és ez utóbbi ijesztő. A 20. század történelme sajnos számos példával alátámasztja azt, amit Coetzee állít, elég ha a hitleri birodalomra vagy a szovjet államgépezetre gondolunk – de a külső fenyegetettség veszélyének állandó ismétlése napjainkban is ismerősen hangzik, a rabok kínzása és megalázása helyenként ma is az állami szervek fedése alatt történik, és ma is kevés olyan bíró létezik, aki feltenné a kérdést: kik az igazi barbárok?
(hivatalos fordítás)A barbárokra várva nem egy kifejezetten gyorsan olvasható könyv, annak ellenére, hogy 200 oldal sincs az egész, és valószínűleg soha nem kerül a kezembe, ha nem jelölik ki kötelező olvasmánynak a Writing Africa tantárgyamra az egyetemen. Mint az a hosszából is látható, a magyar tartalom sokkal többet elárul a cselekményből, mint az angol, ami kifejezetten szűkszavú, és meg sem próbálja megragadni a könyv hangulatát.
Márpedig számomra ez volt a legmaradandóbb élmény: a hangulat. Nagyon kevés nevet kapunk, nem tudjuk a földrajzi a helyet vagy az évszámot, csak úgy sodródunk ebben a kietlen világban, és hónapokkal a könyv befejezése után ez az, ami megmaradt bennem. Ez a finoman feszülő belső konfliktus, hogy itt egyensúlyozunk a történelem egy fontos eseményének a küszöbén, de hogy kinek a történelme? Mindenkié és senkié egyszerre.
A cím tulajdonképpen egy mondatban összefoglalja a lényeget. Az állandó várakozásból adódó feszültség szinte nulláról épül fel szépen lassan, ameddig a paranoia, az öncélú diktatúra és a hatalmon lévő rezsim agymosása egészen valóssá kreálja a tévképzetet, és amikor már mindenki a háborút várja... nos, a várakozás nyúlik. Jönnek a barbárok? De hát jönniük kell. Nélkülük nem lesz mit írni a történelemkönyvekbe.
"Semmi sem rosszabb, mint amit el tudunk képzelni."
Mi történik, amikor a nagyobb jó, aminek nevében azt a sok szörnyűséget elkövették megszűnik létezni? Amikor kiderül, hogy csak délibáb volt az egész? És mit tesz az ember, aki sose akart hős lenni, nem akarta megváltoztatni a világot, csak békében akart nyugdíjba menni?
Az esszém a terekre és az idő kezelésére fókuszált, és a felmerülő morális kérdések mellett még mindig ezt tartom a regény legérdekesebb aspektusának. Azt az éles kontrasztot, ami a realisztikus, szinte minden érzékre kiterjedő leírások, és a névtelen karakterek, illetve a meghatározatlan helyszín és történelmi korszak között feszül, egyszerre sokkolóan igazivá és felmérhetetlenül távolivá varázsolva a regényt. Mintha egy alternatív valóságba merülnénk, ami szinte a megtévesztésig hasonlít a miénkre.
A barbárokra várva nem egy kellemes olvasmány. Sokszor kifejezetten kényelmetlenül éreztem magam tőle. Gyakran embertelen, kegyetlen, már-már beteges, de mindig őszinte. Nem kímél és nem cenzúráz. Néha pedig annyira lelassul, hogy erőnek erejével kellett koncentrálnom a szavakra a papíron, hogy ne terelődjön el a figyelmem. De megérte elolvasni, és örülök, hogy időt szántam a megértésére. Orwell rajongóknak kifejezetten tudom ajánlani!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése