2015. július 1., szerda

Top 10 kedvenc klisé

Szúnyogoktól mentes fülledt nyárestét a nagyérdeműnek!

Megérkezett a júniusi Top10! Ami már megint átcsúszott a következő hónapba, de ezúttal nem én voltam szétcsúszva, hanem az időzítő járatta velem a bolondját. Miután a múlt havit nagyon szerettétek, úgy döntöttem, fedezzük fel a klisék jó oldalát is, a fairplay érdekében. Mert hát, vannak olyanok, amiket nagyon szeretek - már ha jól vannak tálalva, de hát ez bármivel így van, nemde bár? Szóval, bár a klisék kicikizése jó buli, vessük egy pillantást az érem másik oldalára is.

Itt jönnek azok a klisék, amiket szeretek, vagyis a düh-terápia után most eljött a vallomások ideje.


10. Prófécia
Sokan utálják, és meg is értem miért, de én imádom. Azon kívül, hogy egy-kettőre mozgásba tudja hozni az eseményeket, és elég reménytelen helyzeteket tud produkálni, amikből aztán fantasztikus kalandok keverednek, még remek gondolkodni valót is ad, pláne ha vallási hátteret is keverünk a mixbe. Afféle emberi akarat vs. univerzum. Roppant kiegyenlítetlen küzdelem, de - számomra legalábbis - mindig érdekes. Talán ez azért van, mert mindig foglalkoztatott, hogy vajon meg van-e írva előre a sorsunk. Tudunk-e tenni ellene? Vagy éppen azokkal a tettekkel hozzuk közelebb az elkerülhetetlent, amivel megakadályozni akartuk.

Tökéletes példa: Harry Potter, Laura Gallego García: Az ellenállás, Kerstin Gier: Időtlen szerelem trilógia
Ahol nem működött: Jeaniene Frost: Eternal Kiss of Darkness (a csattanónál az én fejem is csattant - az asztalon, ugyanis nem tudtam elhinni, hogy tényleg képes volt Mencheres ezen nyüglődni egy egész könyvön keresztül)

9. A kissrác az Isten háta mögül megmenti a világot (vagy legalábbis megpróbálja)
Főként a high fantasyk sajátja, de előfordul máshol is. Azért szeretem, mert - különösen ha egy komplett világot kell megismertetni az olvasóval - ez a formula remekül működik. Közel hozza hozzánk a főszereplőt, mert vele együtt ismerjük meg a játékosokat és a szabályokat, és rengeteg teret ad karakterfejlődésre.
Agyon van használva?
Naná.
De meg lehet unni?
Nekem még nem sikerült.

Tökéletes példa: Eragon, Villámtolvaj
Ahol nem működött: eddig mindenhol megvett kilóra

8. Vámpírok - vérfarkasok - boszorkányok szentháromság
Azt hiszem, nem túlzás megállapítani, hogy az utóbbi években kicsit KICSIT??? túltengett a vámpíros, vérfarkasos könyvek kiadása, amelyek mellé igen gyakran bekerültek a boszik/mágusok is, mert miért ne. Volt egy időszakom, amikor már annyira elegem lett a szemfogas társaságból meg az ordaskákból, hogy kerültem minden fantasyt, amiben megjelentek, de mostanság már nem nagyon vannak ilyen fenntartásaim. Régebben képes voltam félretenni egy ígéretesnek tűnő könyvet, csak mert vámpírok vagy vérfarkasok vannak benne, és már halálra untam az agyaraskákat. Azóta rájöttem, hogy nem a szemfog teszi a könyvet. Ezek a lények érdekesek, és még bőven akad mesélnivaló róluk. A puszta tény, hogy a felsoroltak szerepelnek egy könyvben nem teszi se jobbá, se rosszabbá az adott művet, és ezt időbe telt teljesen megértenem.

Tökéletes példa: Chicagoland vámpírjai, Buffy (tudom, hogy nem könyv, de ha ezt nem írom ide, Spike leszedi a fejemet. Szó szerint.)
Ahol nem működött: Vámpírnaplók (a sorozatban már jobban működött, bár azt is meguntam a negyedik évad elejénél, de a könyv az kritikán aluli)

7. Álruhában
Nagyon-nagyon imádom az álruhás sztorikat. Hogy ehhez Freud bácsi mit szólna, inkább ne firtassuk. Én arra fogom, hogy a Mulanon nőttem fel. Főként történelmi regényeknél működik remekül, amikor a fiatal nő férfinak öltözve fityiszt mutat a társadalmi elvárásoknak és teszi, ami neki tetszik/amit szükségesnek tart a célja érdekében. És persze a meglepetés is mindig rettentő szórakoztató, amikor kibújik a szög a zsákból. De a fordított helyzet is lehet érdekes, amikor a férfi adja ki másnak magát, mint aki. És ha még románc nincs is a dologban, ki ne imádna egy titokzatos köpenyes alakot?

Tökéletes példa: a Vándor a Gyűrűk Urából, Meg Cabot: Váltságdíj a szívemért
Ahol nem működött: Tammara Webber: Easy - Egyszeregy (aranyos sztori volt, de annyira fájdalmasan egyértelmű a "fordulat", hogy inkább kínosan hatott, semmint érdekesen, értékelés itt)

6. Bosszúhadjárat
Kicsit ugyan már elhasznált, de szerintem még mindig remek motiváció egy karakternek. Lehet ez a fő cselekményszál, vagy része az adott szereplő hátterének, esetleg csak egy mellékszál, valahogy mindig működik. Egyszerre teszi emberivé, esendővé és eltökéltté a karaktert, adott esetben az egész jellemét átformálhatja, így még akkor is kiszámíthatatlanná válhat, ha már jól ismerjük őt. Feltéve, hogy jól van megírva, a bosszú tematikája nem tud kimenni a divatból.

Tökéletes példa: Alexandre Dumas - Monte Cristo grófja, Karen Marie Moning - Tündérkrónikák
Ahol nem működött: R. L. Mathewson - Checkmate (amit a két főszereplő egymással művel, az egy ideig ugyan szórakoztató, de utána már csak irracionális és fárasztó. Nem pont bosszúhadjárat, de akár annak is elmenne, amit levágnak. Bár komolyan épp nem lehet őket venni, mert agyilag kb hat éves szinten rekedtek.)

5. Átkok
Ezek a kis gonoszságok a nyuszik a kalapban, a jokerek (why so serious? - oké, befejeztem), amiket bármikor elő lehet rántani - feltéve, hogy van szereplő, aki össze tud rántani egy jó kis szemmel verést a tarsolyából. A legjobban ezt határozottan a boszorkányok és varázslók csinálják, de azért itt-ott bele lehet futni másba is. A jó benne, hogy határ a csillagos ég, na meg az író fantáziája. Csakúgy mint bizonyos esetekben a prófécia, ez is egy pillanat alatt állíthat mindent a feje tetejére, és ugyanúgy társulhat hozzá időbeli megkötés, ami pedig plusz feszültséget teremt.

Tökéletes példa: Alex Flynn - Beastly: A szörnyszívű
Ahol nem működött: Elizabeth Lenhard - A tűz hatalma

4. Rejtélyes eltűnések/gyilkosságok
Annyira elcsépelt, és mégis... ha megfelelő a hangulat, azonnal borzongani kezdek. Persze ez egy igencsak hatalmas "HA", ugyanis itt a kulcsszó a rejtélyes lenne. Ez egyrészt alaposan átgondolt cselekményt kíván, másrészt pedig remek stílust, ami azonnal megteremti a szükséges atmoszférát és így - a sokszor ismételt formula ellenére - a sztori azonnal beránt.

Tökéletes példa: Gail Carriger - Soulless: Lélektelen (értékelés itt), Jeaniene Frost - Félúton a sírhoz
Ahol nem működött: Rachel Vincent - Lélektolvajok (értékelés itt), Kresley Cole - Demon from the Dark (molyos értékelés itt)

3. Gyarmatosítás újratöltve
Íme a bronzérmes! Imádom ezt a témát, és szerintem egyszerűen megunhatatlan! Ráadásul - sajnos - még mindig igencsak aktuális. Szeretjük azt hinni, hogy mint modern társadalom, már túl vagyunk a népirtós időszakán a történelmünknek, de nem csak a klasszikus értelemben vett gyarmatosítás létezik. A nyugati értékrend felsőbbrendűsége az összes többi civilizációéval szemben köszöni szépen, ma is szikla szilárd. Éppen ezért is nem árt, ha újra és újra elővesszük ezt a témát. Mi sem tökéletesebb erre, mint az irodalom. Kényes terület ugyan, de ha jól írják meg, igazán gondolatébresztő lehet mindamellett, hogy szórakoztató is, ráadásul a lehetőségek tárháza végtelen. Nagyon sokféleképpen megjeleníthető, van hogy egyszerűen a világfelépítés része és van, hogy központi elem a történetben.

Tökéletes példa: Dan Wells - Részlegesek trilógia (értékelésemet az első és második részről itt és itt találod)
Ahol nem működött: Sarah J. Maas - Üvegtrón (remélem, hogy a továbbiakban ez változni fog, de annak ellenére hogy az egész könyv a királyi udvarban játszódott - vagy talán éppen ezért -, alig tudtunk meg valamit a külvilágról és az elfoglalt területeken lévő helyzetről. Értékelés itt)

2. Love to Hate You
Lássuk be, az utálat első látásra egyszerűen nem megy ki a divatból. Legyen az történelmi, vagy kortárs műfaj, nincs is annál szórakoztatóbb, mint amikor főhőseink alig bírják elviselni egymást, miközben szikrázik a levegő és repkednek a beszólások. Így jobban belegondolva, egyik kedvenc párosom se igazán csípte a másikat a kezdetben.

Tökéletes példa: Elizabeth Bennet és Mr. Darcy, Taina és Calderon, Ethan és Merit, Lord Maccon és Alexia és még sorolhatnám...
Ahol nem működött: R. L. Mathewson - Checkmate, Kresley Cole - Vámpíréhség (molyos értékelés itt)

1. És boldogan éltek...
A legszebb és leggyakoribb klisé az összes közül. Sokan már unják, azt mondják, kiszámíthatóvá teszi a történeteket, de szerintem nem von le az élményből, ha biztosan tudod, hogy minden rendben lesz. Én, személy szerint mindig elolvasom a könyv legutolsó lapját. Se többet, se kevesebbet. Szerintem az az igazán jó könyv, ami annak ellenére is tartogat meglepetéseket, hogy tudod, mi a vége. Lehet, hogy egy büdös kukkot se értek az utolsó oldalból, de az is lehet, hogy teljes bizonyosságot szerzek arról, hogy boldog véget ér a történet. A lényeg, hogy bár ez is egy hatalmas klisé, de mégiscsak az út számít és nem a cél. ;)

Tökéletes példa: felsorolni is hosszú lenne...
Ahol nem működött: van egy tökéletes példám, de nem akarom senkinek elspoilerezni, szóval aki kíváncsi rá, az ide kattintva megnézheti, melyik műre gondoltam és elolvashatja, szerintem miért rontotta el a végét az író. (Tisztában vagyok vele, hogy ez nem egy tökéletes megoldás, de nem volt jobb ötletem.)

Szóval, ennyi lett volna a júniusi Top 10, remélem, tetszett. Nektek melyik klisé a kedvencetek?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Limk Related Widget